Hírek

Studiotexas- Új klip a stúdió jóvoltából

2014.08.23

Elkészült a Döngölöm zenekar bemutatkozó klipje a Stúdiotexas jóvoltából,ahol a Trendkillerz második lemezének felvételei is készülnek !
A klipet rendezte és készítette:Tóth Olivér
Felvételek-keverés:Veres Attila





Komoly változások a zenekar életében!

2014.05.30

Kedves rajongóink, barátaink!

A Trendkillerz zenekar vezetőjeként, és a közönség nyomására úgy döntöttem, a csapat régóta ígért második albumát végre befejezzük, és még ebben az évben ingyenesen letölthetővé tesszük számotokra. Ezzel is kompenzálva a hosszú-hosszú várakozási időt.
A lemez felvételei az elmúlt két és fél évben már nagyrészt megtörténtek az akkori énekesünkkel, Basa Lacival, aki nem tartotta elég elkötelezettnek a csapat nagy részét a zenekari munka folytatására.
Az új anyagot olyan minőségűnek tartom, hogy a korábban rögzített formában szeretném azt kiadni, a ráfordított időt és energiát így nem hagyjuk elveszni!

A lemez befejezését már tovább már nem halogathattuk, így Lacival állunk neki a feladatnak!

Mivel az első lemez feltette a mércét számunkra, a második anyaggal még magasabbra tettük, így
jelenlegi dobosunk Tasi Zsolt, basszusgitárosunk Kapás Gyuri, elképzeléseik változása miatt nem folytatják a zenekari munkát,ezzel is egy korszakot lezárva életükben.

Köszönöm az eddigi koncerteken végzett munkájukat, sok sikert kívánok a jövőben is!

A Trendkillerz jelenlegi formájában stúdióprojekt, amelyet az első albumon is együtt dolgozó szerzői hármas alkot.Legfontosabb feladatunk a következő fél évben, a második lemez befejezése, kiadása.

Üdv:
Trendkillerz


Trendkillerz 2014.06.06 koncert elmaradása

2014.05.28

Sajnálatos okokból, a jövőhét pénteki(2014.06.06)koncertünket lemondani kényszerülünk!
Helyettünk a Kecskeméti Colony zenekar lép fel.

Friss hírekkel hamarosan jelentkezünk, megértéseteket köszönjük!

Üdv:
Trendkillerz


Trendkillerz koncert a Tekában

2014.05.12

Zenekarunk, a tavalyi Lottó videoklipet követően hosszabb felkészülési időszakon van túl,
többek között új dalok kidolgozásával foglalatoskodtunk.

2014.06.06-án szeretettel várunk titeket a Technika Házába, az Ozirisz és a Sunset Symphony zenekarok társaságában csapunk egy fergeteges bulit!
A koncerten beszámolunk jövőbeni terveinkről, annyit elárulok, garantáltan meg fogtok lepődni . :)


Basa Laci befejezte szólóénekesi tevékenységét a Trendkillerz soraiban !

2013.08.27

Kedves Rajongók, Barátok, és Trendkillerz közösség!

Zenekarunk válaszút elé érkezett, Basa Laci úgy határozott, befejezi szólóénekesi tevékenységét a Trendkillerz soraiban.

Hosszú és nehéz döntés volt részéről, ha nehezen is, de elfogadtuk akaratát!

A közel három és fél éves zenekari, színpadi, dalszövegírói munkáját és tapasztalatát, szakmai felkészültségét megköszönjük!!! Úgy hiszem, a színpadon és a színpadon kívül is egy igaz, őszinte, szókimondó barátot és egyéniséget ismerhettetek meg Laci személyében, amivel nagyban hozzájárult a zenekar eddigi sikereihez!

Számos koncert, az első album, két videoklip, tévés és rádiós interjú fémjelzi közös munkánkat.

Úgy gondoljuk nem dolgoztunk hiába nektek, közönségnek.

Lacinak további sok sikert kívánunk, dalszövegíróként a továbbiakban is számítunk segítségére, tapasztalatára, így ha nem is a színpadon, háttérmunkálatokban továbbra is velünk lesz !

Köszönjük Bise !
Üdv mindenkinek:
Trendkillerz


Elkészült Myband nyereményklipünk, hallgassátok, nézzétek, fogyaszátok szeretettel ! :)

2013.08.14

Kedves Rokonaink, Barátaink, Ismerőseink, Rajongóink, szavazótáborunk!

A nyereményklip, amit Nektek köszönhetünk, elkészült! Reméljük tetszeni fog Mindenkinek - a fiúk nem fognak fanyalogni, az biztos!
Mindenki szavazatát köszönjük, nélkületek ez nem jöhetett volna létre!
Minden várakozásunkat felülmúlta az eredmény!
Erre gondoltunk, egy felhőtlen bulit szerettünk volna varázsolni egy szám erejéig.
Olyan segítséget kaptunk a résztvevő statisztáktól, amire gondolni sem mertünk. Önzetlen, profi és bátor munkát! Köszönjük Lányok és Fiúk!
Köszönjük szponzoraink támogatását! Olyan kisebb nagyobb támogatásokat is kaptunk, amelyek szintén könnyítették a munkánkat! reméljük senkit sem hagytunk le a köszönetlistáról, köszönetnyilvánításból !
A stáb gyakorlatilag egy egyszerű image klipet ígért, ehhez képest egy hétig csak a vágások zajlottak. Köszönjük szépen áldozatos munkátokat, fantasztikus hangulatos filmet készítettetek! Mindenkinek köszönjük a segítségét!
Boldog a Csapat, hogy büszkén bemutathatjuk új videoklipünket, melynek címe: Lottó .


Lottó


Myband klipforgatás a Liza Aqua Hotelben :)

2013.07.30

Megtörtént myband nyereményklip forgatásunk a Liza Aqua Hotelben. Ezúzon is szeretnénk köszönetet mondani nektek!

Köszönjük mindenkinek aki mellénk állt támogatóként, barátként,az autóját, basszusládáját nem kímélve segítségünkre volt a forgatáson! Külön köszönet a gyönyörű lányoknak ,srácoknak, statisztáknak, és Óriási köszönet a Myband stábnak a profi hozzáállásért.A szponzorainknak, a Fornettinek a kajáért, Kanizsai Misinek és Kovács Istvánnak a Betoncentertől, és nem utolsó sorban a Liza Aqua Hotelnek a helyszín biztosításáért ! Üdv, hamarosan Premier ! :)


2013.07.20 Budapest Zúzda Rock kert-22h !

2013.07.09

2013.07.20-án Budapesten a Zúzda Rock kertben Össznépi Rocktalálkozó !


oldalak:
<< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 >>
MEGJELENT!

Következő koncert

Kontakt

info@trendkillerz.hu


Koncertszervezés: 36-70-2354682







Follow Trendkillerz on Twitter